Rövid időre
Lezárták a washingtoni törvényhozás épületét egy fegyveres nő miatt
A zárlat a gyakorlatban azt jelentette, hogy az épületegyüttesben tartózkodóknak zárt ajtók és zárt ablakok mögött az épületben kellett maradniuk, sőt, a vészhelyzetek esetére kijelölt menedékhelyre kellett igyekezniük.
2016.07.08 18:01MTIPénteken délelőtt mintegy félórára lezárták a washingtoni Capitolium - a szövetségi törvényhozás - épületét, mert egy nőt kerestek, aki állítólag fegyverrel bejutott a képviselőház melletti alagsorba.
A rendőrség félóra múltán feloldotta a zárlatot, de nem egyértelmű, hogy megtalálták-e a keresett személyt, vagy esetleg a riasztás téves volt. A Capitolium rendőrsége csak annyit közölt, hogy "esemény" történt, és a rendőrség valakit keresett.
A zárlat a gyakorlatban azt jelentette, hogy az épületegyüttesben tartózkodóknak zárt ajtók és zárt ablakok mögött az épületben kellett maradniuk, sőt, a vészhelyzetek esetére kijelölt menedékhelyre kellett igyekezniük, és az épületbe belépni sem lehetett. Átmeneti időre lezárták a Capitolium látogatóközpontját is.
Eva Malecki, a Capitolium rendőrségének (USCP) szóvivője közleményben erősítette meg a zárlat feloldásának tényét, ám részletekkel ő sem szolgált.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


