Illegális bevándorlás
Szerb miniszter: Magyarország megsérti a nemzetközi jogot a migránsok visszaküldésével
Információi szerint Magyarország nemcsak a tranzitzóna területére irányítja vissza a migránsokat, hanem "minden jogi alap nélkül, a nemzetközi jogot sértve a migránsokat megpróbálták Szerbia területére visszaküldeni", ezenkívül Horvátország is kerítés emelésén gondolkodik.
2016.07.07 18:01MTIA szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a tárcavezető a biztonsági szerveket irányító testület rendkívüli összehívását kérte a miniszterelnöktől, hogy az újonnan kialakult helyzet kezeléséről tárgyaljanak. Indoklása szerint a szerbiai migránshelyzet egyre bonyolultabbá válik, és az ország egyedül maradhat a helyzet kezelésében, a kormány feladata pedig az, hogy megóvja az ország területét és az állampolgárokat. Hozzátette: Európa úgy viselkedik, mintha már véget ért volna a migránsválság.
Kedd éjfélkor lépett életbe az új magyar határőrizeti rendszer a Szerbiával és a Horvátországgal közös határszakaszon, amelynek lényege, hogy a határtól számított nyolc kilométeres sávban elfogott migránsokat, ha nem követtek el bűncselekményt, a rendőrség figyelmezteti, visszaszállítja a kerítéshez, ott, a kapukon keresztül útbaigazítják őket, vagyis a legközelebbi tranzitzóna felé irányítják, ahol benyújthatják kérelmüket. Azok ellen, akik esetében bizonyítható, hogy átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, továbbra is büntetőeljárás indul.
Aleksandar Vulin felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt éjszaka a hivatalos adatok szerint Bulgária felől 334, Macedónia felől pedig 158 migráns érkezett az országba - a nem hivatalos számadatok azonban ennél is magasabbak lehetnek -, akik Magyarország felé akarják folytatni útjukat.
Az úgynevezett balkáni útvonal március elején lezárult, a migránsok azonban embercsempészek segítségével, illegális útvonalakon továbbra is érkeznek a térség országaiba, hogy Szerbiából Magyarországon keresztül jussanak el Nyugat-Európába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


