2009 óta
Az amerikai dróncsapások 116 civil áldozatot követeltek
Száztizenhat civil halálos áldozatot követeltek az amerikai dróncsapások 2009 óta olyan országokban, amelyekkel az Egyesült Államok nem áll hadban.
2016.07.02 08:26MTIAz adatot Barack Obama elnök azon ígéretéhez híven tették közzé, hogy átláthatóbbá teszik az amerikai haderőnek és a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) a terroristák elleni harcát. Ez a szám jóval nagyobb a kormány által korábban elismertnél, viszont így sem közelíti meg a civil szervezetek által több százra vagy akár több mint ezerre becsült számot. A kormány hozzátette: előfordulhat, hogy ez az adat sem teljesen pontos.
A szóban forgó civilek akaratlanul váltak célponttá a terroristák elleni célzott, drónról végrehajtott támadásokban Pakisztánban, Jemenben vagy Szomáliában. Az adat nem tartalmazza az Irakban, Szíriában és Afganisztánban végrehajtott csapások civil áldozatainak számát.
Obama áprilisban a chicagói egyetem jogi karán mondott beszédében vette védelmébe a vitatott drónprogramot. "Nekem mint az amerikai haderő főparancsnokának az a legnagyobb kihívás: miként gondolkodjunk erről az új technológiáról úgy, hogy közben összeegyeztetjük az erkölcsi érzékünkkel és a háború törvényeivel. Viszont elnökként elsődleges fontosságú feladatom az is, hogy az ország biztonságát megőrizzem" - mondta akkor az elnök.
A dróntámadások támogatói azt állítják: még ha civil áldozatok árán is, de sikerült csökkenteni a dzsihadista csoportok létszámát. A dróntámadások ellenzői viszont azzal érvelnek, hogy ezzel a módszerrel még több embert taszítanak a dzsihadisták táborába, éppen az eredeti szándék ellenkezőjét váltják ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


