Terror ellen
Isztambuli reptéri merénylet - Azonosították mind a három elkövetőt
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy orosz állampolgárságú dagesztáni tagja volt az egyik elkövetője az isztambuli Atatürk repülőtéren végrehajtott hármas öngyilkos merényletnek.
2016.06.30 14:27MTIAz értesülést hivatalosan még nem erősítették meg. Korábban több napilap is arról számolt be, hogy az orosz állampolgár csecsen származású volt. A Dogan török napilap szerint a két társelkövető egy üzbég és egy kirgiz személy volt.
Mindhárman az IÁ "fővárosából", a szíriai Rakkából érkeztek május végén orosz útlevelekkel Törökországba. Isztambulban az európai oldalon fekvő Fatih kerületben béreltek lakást, a szerződést egy évre írták alá. Az ingatlan két ajtaja közül az egyik vasból készült, a helyiségből többször gázszag szivárgott, a terroristák az ablakot sosem nyitották ki, és függönnyel gátolták az utca felőli belátást - mondta az egyik egykori szomszéd.
Az orosz útlevél figyelemre méltó részlet annak fényében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott telefonos megbeszélése során a terrorellenes harcban folytatott nemzetközi együttműködés fokozásának szükségességét hangsúlyozta.
A terrorcselekménnyel kapcsolatban a rendőrség Isztambul 16 pontján tartott házkutatásokat. 13 embert őrizetbe vettek, köztük három közép-ázsiai országokból származó személyt.
Az Anadolu állami hírügynökség csütörtökön azt közölte, hogy a török biztonsági erők múlt szombaton, napokkal az isztambuli reptéri merénylet előtt lelőtték az IÁ két szíriai tagját, amikor azok a határon megpróbáltak illegálisan belépni Törökországba. A titkosszolgálat beszámolója alapján az egyik terrorista öngyilkos merényletre készült vagy Ankara vagy Adana városában.
A június 28-i isztambuli merényletsorozatban a legfrissebb közlés szerint 43-an haltak meg. A sebesültek száma 238, közülük 94 ember továbbra is kórházi ellátásra szorul - tudatta csütörtökön Isztambul tartomány kormányzósága.
A török médiában megelégedéssel fogadták, hogy a világ több városában a látványosságok a török nemzeti zászlót idéző megvilágítást kaptak az áldozatok emlékére. A többi között New Yorkban az Empire State Building, Párizsban az Eiffel-torony, Berlinben a Brandenburgi kapu, Mostarban az Öreg híd öltözött piros-fehérbe a Törökországgal való szolidaritás jegyében.
A mostari Öreg híd
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


