Ukrajna
Porosenko aláírta a bírósági reformot célzó alkotmánymódosítást
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta a bíróságok függetlenségét szavatolni hivatott alkotmánymódosítást kedden, azon a napon, amelyen Ukrajna az alaptörvény megszületésének 20. évfordulóját ünnepli.
2016.06.28 13:16MTIA parlament által június 2-án elfogadott törvénymódosítás aláírását az államfő a parlament ünnepi ülésén jelentette be. Az ukrán jogrendszer, azon belül a bíróságok reformját a Nemzetközi Valutalap (IMF) szabta hitelfolyósítása egyik fő feltételéül Kijevnek.
Porosenko a törvényhozás ülésén mondott beszédében a jelenlegi államirányítási modell, azaz a parlamenti-elnöki hatalom mellett állt ki. Hangsúlyozta, hogy nincs semmi alapja kétségbe vonni ennek működőképességét.
1996. június 28-án lépett életbe Ukrajna alkotmánya, öt évvel az ország függetlenné válása után. Az alaptörvényt azóta többször módosították.
2004-ben a "narancsos forradalom" idején a Leonyid Kucsma akkori elnök és Viktor Janukovics államfőjelölt mögött álló politikai erők követelésére a parlament olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely jelentősen csökkentette az elnöki jogköröket a parlament javára, ily módon korlátozva a Janukovicsot végül a választásokon legyőző Viktor Juscsenko elnök hatalmát. 2010-ben viszont - azután, hogy Janukovics megnyerte az elnökválasztást - az alkotmánymódosítást eltörölték, és az államfő visszakapta korábbi erős befolyását.
A 2004-es alkotmányt az európai integrációt és hatalomváltást követelő kijevi Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben állították vissza. Ezzel ismét visszatért Ukrajna a parlamenti-elnöki modellhez, amely kevesebb jogkört biztosít az államfőnek, mint az eredeti 1996-os alaptörvény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


