Brexit
Az uniós csúcs is napirenden a V4-es külügyminiszterek prágai találkozóján
A nagy-britanniai EU-népszavazás után kialakult helyzetről és az uniós csúcs előkészítéséről fog tárgyalni hétfőn Prágában a négy visegrádi ország (V4) és Németország külügyminisztere.
2016.06.26 16:53MTILubomír Zaorálek cseh külügyminiszter szerint a hétfői prágai munkareggelire Witold Waszczykowski lengyel, Szijjártó Péter magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter mellett a német külügyminiszter is meghívót kapott.
"A hétfői reggelire Frank-Walter Steinmaiert is meghívtam. Itt lesz az összes visegrádi külügyminiszter, és arról fogunk beszélgetni, mit kell előkészíteni az európai uniós csúcstalálkozóra" - jelentette ki a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában a cseh külügyminiszter.
A cseh külügyminisztérium később kiadott rövid közleménye szerint az egyórásra tervezett találkozón a résztvevők megvitatják a Brexit után kialakult helyzetet, és foglalkozni fognak az Európai Unió jövőbeni szerkezetével.
Csehország tölti be hivatalosan június végéig a visegrádi csoport elnöki tisztségét, a találkozót ezért kezdeményezte Prága.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


