Miroslav Miskovic
Adócsalás miatt öt év börtönre ítélték Szerbia leggazdagabb emberét
Adócsalás miatt öt év börtönbüntetésre és nyolcmillió dináros (mintegy 20,4 millió forint) pénzbüntetésre ítélték hétfőn Miroslav Miskovicot, Szerbia leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb emberét.
2016.06.20 10:36MTIA 71 éves Miskovic vagyonát 2,3 milliárd euróra (723,4 milliárd forint) becsülik. Delta Holding nevű, hétezer embert foglalkoztató vállalatának a kiskereskedelem, a mezőgazdaság, az ingatlanpiac és a biztosítás területén vannak érdekeltségei az egész Balkánon. Egyik belgrádi és egy montenegrói bevásárlóközpontját februárban adta el.
A férfit és fiát 2012 decemberében vették őrizetbe, nyolc másik emberrel együtt. Miroslav Miskovicot később, 2013-ban rekordösszegű, 12 millió eurós (3,77 milliárd forint) óvadék fejében helyezték szabadlábra.
Az adócsalási ügy mellett sikkasztással is vádolták, a vád szerint ő és társai 2005 és 2010 között mintegy 153 millió euró (48,1 milliárd forint) veszteséget okoztak a szerb államnak útépítő cégek privatizálása során. A sikkasztás vádja alól azonban hétfőn felmentették. Azért ítélték el, mert segített fiának, Markónak mintegy 3 millió euró (943,5 millió forint) értékű adó eltitkolásában.
A vádlott nem jelent meg a tárgyaláson, azonban joga van fellebbezni az ítélet ellen.
Miroslav Miskovic fiát februárban ítélték el adócsalás miatt három és fél év börtönbüntetésre és nyolc millió dinár pénzbüntetésre, emellett cégét arra kötelezték, hogy fizesse be a 3 millió eurós adótartozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


