Migráció
Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi
"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében.
2016.06.19 16:58MTIA déli Úrangyala-imádságot (Angelus) követő beszédében Ferenc pápa a menekültek június 20-án esedékes világnapjára emlékeztetett. Az ENSZ által 2001 óta ünnepelt világnap az idén a Mi azokkal vagyunk, akiket menekülésre kényszerítenek jelmondatot kapta.
Ferenc pápa úgy fogalmazott, a menekültek személyes "történetükkel és arcukkal arra szólítanak fel, hogy ismételten elkötelezzük magunkat az igazságban épített béke mellett".
A katolikus egyházfő hozzátette: a menekültekkel "akarunk lenni, találkozni akarunk velük, befogadni, meghallgatni őket, hogy velük együtt építsük a békét".
A Vatikán a héten jelentette be, hogy a pápai állam újabb kilenc szíriai menekültet fogadott be, hat felnőttet és három gyermeket. Ferenc pápa áprilisban a Leszbosz szigetén tett látogatásakor tizenkét szíriai menekültet vitt magával Rómába, ezt megelőzően pedig a Vatikán már tavaly is két menekültcsaládot fogadott be. Mindannyiójukat a római székhelyű Szent Egyed közösség látja el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


