Megemlékezés
Tizezrek vettek részt az olasz melegfelvonulásokon
Megemlékeztek az egy hete elkövetett orlandói mészárlás áldozatairól is.
2016.06.19 09:30MTIÖt olasz nagyvárosban, Firenzében, Genovában, Palermóban, Trevisóban és Varesében vonultak utcára a helyi Gay Pride rendezvények keretében. Varesében például az Egyesült Államok milánói konzul-helyettesét kérték fel, hogy nyissa meg a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) menetét.
Firenzében a szervezők szerint mintegy 30 ezren vettek részt a megmozduláson, mivel a kíváncsiak, a helyi lakosok és a turisták tömegei is csatlakoztak a történelmi központba tartó vidám, zenés programhoz.
Twitter@giannielle
Dario Nardella, a város polgármestere nyilatkozatában hangsúlyozta: több önkormányzati képviselővel együtt azért vesznek részt ezen az eseményen, hogy kifejezzék szolidaritásukat az orlandói melegbárban végrehajtott, 49 ember halálát okozó barbár mészárlás áldozataival.
Marco Doria, Genova polgármestere az ottani felvonuláson azt mondta: jelenlétével egyrészt kinyilváníthatja, hogy tiszteletben akarja tartani minden egyes ember jogait, másrészt hogy el kell ítélni a fajgyűlölet és az erőszak minden formáját, akárcsak azokat a megnyilvánulásokat, amelyek táptalajt biztosítanak az effajta jelenségek számára.
Twitter@giannielle
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


