Szerbia
Hétfőn alakul meg a vajdasági kormány
A Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezeti a következő négy évben Szerbia egyetlen tartományát.
2016.06.17 17:44MTI- Három párt alkotja majd a vajdasági tartományi kormányt, a Pásztor István házelnökkel folytatott pénteki tárgyalások eredményeként kiderült, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezeti a következő négy évben Szerbia egyetlen tartományát, a vajdasági kormány pedig várhatóan már hétfőn feláll.
Pásztor István a vajdasági parlamentbe bejutott pártok képviselőivel való találkozók után kijelentette: a SNS-en, az SPS-en és az általa vezetett VMSZ-en kívül minden más párt jelezte, hogy ellenzékből kíván politizálni.
A SNS Igor Mirovicot javasolta a tartomány kormányfőjének. Pásztor István pénteken azt mondta, nem esett szó a tartományi titkárságok elosztásáról, a szerb sajtó azonban tudni véli, hogy a VMSZ-nek egy hely jut, az oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárságot továbbra is a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetheti.
Az április 24-i tartományi választásokon a legtöbb szavazatot a korábban ellenzékben lévő jobbközép Szerb Haladó Párt szerezte meg. Aleksandar Vucic pártelnök a választások után azonnal kijelentette, hogy egyedüli biztos koalíciós partnernek csak a VMSZ számít, a többi párttal tárgyalni fog.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


