Terrorizmus
Belga lapértesülés: merényletekre készülő dzsihadisták indultak Európába
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai másfél héttel ezelőtt indultak útnak Szíriából, hogy Törökországon és Görögországon keresztül a kontinensre jussanak.
2016.06.15 09:49MTIBelgiumi és franciaországi merényletekre készülő dzsihadisták tartanak Európába, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai másfél héttel ezelőtt indultak útnak Szíriából, hogy Törökországon és Görögországon keresztül a kontinensre jussanak - jelentette szerdán a La Derniere Heure című belga napilap a terrorellenes hatóságok információira hivatkozva.
Az újság állítólag megszerezte azt a levelet, amelyben az illetékes belga hatóság az azonnali terrorfenyegetettségre figyelmeztette a rendőrségi szerveket. Az üzenetben az áll, hogy a terroristák útlevél nélkül szándékoznak Európába jutni, egyik csoportjuk Belgiumba, a másik pedig Franciaországba.
A belga szervek szerint az Iszlám Állam terroristáinak első számú célpontja Franciaország, azonban nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy egyes terrorsejtek Belgiumban is merényleteket terveznek.
A La Derniere Heure szerint három lehetséges belgiumi célpontot említettek a levélben: egy nagy brüsszeli bevásárlóközpontot, egy amerikai gyorsétteremlánc egyik helyi egységét, valamint egy rendőrkapitányságot.
A fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM), amely továbbra is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartja az ország terrorkészültségi szintjét, arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nem sikerült nyomára akadni a március 22-i merényleteket elkövető terrorkommandó birtokában lévő fegyvereknek és robbanószereknek - írta a lap.
Az OCAM szerint az is növeli a terrorfenyegetettséget, hogy Belgium július 1-jén megkezdi az Iszlám Állam szíriai állásainak bombázását.
Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, ezekben 130 ember vesztette életét. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


