Terrorizmus
Elvágták az IÁ egyik legfontosabb utánpótlási útvonalát
A Szíriai Demokratikus Erők nevű, Washington által támogatott szövetség az IÁ szíriai központját, Rakkát a török határ mellett fekvő ar-Rajjal összekötő út egyik kulcspontját szerezte meg.
2016.06.10 14:10MTIElvágták az Iszlám Állam dzsihadista szervezet Törökország felé vezető legfontosabb utánpótlási útvonalát, miután pénteken egy arab-kurd szövetség teljes ostromgyűrűbe zárta az észak-szíriai Manbidzs városát - jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Az OSDH vezetője, Rami Abdel Rahmane hozzátette, hogy a Szíriai Demokratikus Erők nevű, Washington által támogatott szövetség az IÁ szíriai központját, Rakkát a török határ mellett fekvő ar-Rajjal összekötő út egyik kulcspontját szerezte meg.
Bár a dzsihadisták kezén van még egy határ menti sáv és több kisebb út, ezek sokkal veszélyesebbek és nehezebben hozzáférhetők a szíriai kormányerők közelsége és a gyakori orosz bombázások miatt – mutatott rá Abdel Rahmane.
Az elmúlt napokban az Egyesült Államok vezette szövetségesek légicsapásai által támogatott arab-kurd szövetségnek sikerült a Manbidzset a szintén a török határ mellett fekvő Dzsaráblusszal összekötő útvonalat is ellenőrzése alá vonnia, amelyet az IÁ gyakran használt fegyverek és pénzek szállítására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


