Vasúti baleset
A mozdonyvezető is mulaszthatott a belgiumi vonatbalesetnél
A vonat feketedobozának eddigi vizsgálata azt mutatja, hogy a mozdonyvezető mulasztása is hozzájárult a három halálos áldozattal járó minapi belgiumi vonatbalesethez.
2016.06.09 11:53MTIAz adatrögzítő rendszer tanúsága szerint a mozdony vezetőjének látnia kellett a dupla sárga figyelmeztető fényjelzést, amelyet rövid időn belül egy továbbhaladást tiltó piros jelzés követett - írta ügyészségi információkra hivatkozva a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
A lapértesülések szerint a rögzített adatok azt mutatják, hogy a vezető látta is a figyelmeztető jelzést, mivel sebességét 110 kilométer/óráról csökkenteni kezdte. Ám a fékezést túl későn kezdte meg, ezért - noha elegendő ideje lett volna a szerelvény megállítására - 90 kilométer/órás sebességgel belecsapódott az előtte várakozó tehervonatba.
A vasúttársaság korábban arról tájékoztatott, hogy a balesetet a vasúti jelzőrendszer hibája okozhatta, mert - a feltételezések szerint villámcsapás következtében - valószínűleg nem működött megfelelően.
Az SNCB belga vasúttársaság adataira hivatkozva a lap megemlíti, hogy Belgiumban 10 700, figyelmeztető jelzéssel ellátott fontos vagy veszélyes vasúti szakasz van, és ebből 3200-nál nincs kiépítve automatikusan működésbe lépő fékrendszer. Az adatok hasonló arányt mutatnak a Hollandiában vagy Svájcban kiépített ilyen típusú berendezéseknél - teszik hozzá.
Az automatikus fékezést egyébként a mozdonyvezető kikapcsolja azzal, ha áthaladáskor gombnyomással visszaigazolja, hogy látta a figyelmeztető jelzést. A belga lapértesülések szerint ez most is így történt.
A baleset vasárnap késő este, nem sokkal 11 óra után következett be a vallóniai Saint-Georges-Sur-Meuse településnél. A személyvonat mintegy 90 kilométer/órás sebességgel rohant bele egy tehervonatba. A hatkocsis szerelvényen a vasúttársaság közlése szerint összesen mintegy negyven ember utazott, az első két kocsi az ütközésben összeroncsolódott. A balesetnek három halálos áldozata van, kilenc embert különböző súlyosságú sérülésekkel kórházba vittek, további 27 embert pedig könnyebb sérülésekkel kezeltek.
the scene of a collision between a freight train & a passengers train in Saint-Georges-sur-Meuse,eastern #Belgium. pic.twitter.com/C7OphgTxJs
— Hans Solo (@thandojo) 2016. június 7.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


