Keddi terror
Isztambuli merénylet: négy embert őrizetbe vettek
Az elfogott embereket a török hatóságok annak az autónak a bérlésével hozzák összefüggésbe, amelybe a robbanószerkezetet rejtették.
2016.06.07 17:09MTINégy embert őrizetbe vettek a hatóságok a kedd reggeli isztambuli merénylettel kapcsolatban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az elfogott embereket a török hatóságok annak az autónak a bérlésével hozzák összefüggésbe, amelybe a robbanószerkezetet rejtették. A bomba erejét szemlélteti, hogy a járműből csak a motor egy része maradt meg.
Időközben az is bebizonyosodott, hogy a pokolgépet az elkövetők távirányítóval hozták működésbe. A robbantás a közismert Fedett Bazártól mintegy egy kilométerre, egy metróállomás, egy egyetem, több szálloda és dzsámi közelében következett be a metropolisz belvárosában, az európai oldalon fekvő Vezneciler kerületben. A környék épületeiben komoly károk keletkeztek. A detonáció akkor történt, amikor a gépkocsi mellett a rendőrség két kisbusza elhaladt.
Az egyik súlyos sebesült délután a kórházban meghalt, így a halálos áldozatok száma 12-re emelkedett, közülük heten rendőrök voltak. Az egyik elhunyt rendőr a legfőbb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) egyik régebbi parlamenti képviselőjének a fia.
A hatóságok az incidensben érintett járműveket ponyvákkal takarták le, majd elszállították a helyszínről. Az esetre vonatkozóan a nyomozás lezárásáig hírzárlatot rendeltek el.
Recep Tayyip Erdogan török elnök a robbantást követően meglátogatta a kórházba szállított sebesülteket. Az államfő elítélte, valamint "megbocsáthatatlannak" minősítette a merényletet, amelyért a Törökországban terrorszervezetnek tekintett szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) tette felelőssé.
Mint fogalmazott: "az ítéletnapig folytatjuk a terrorizmus elleni küzdelmet". Támadásra bárhol, bármikor sor kerülhet, fel kell rá készülnünk és meg is teszünk minden óvintézkedést, hogy a minimálisra szorítsuk a fenyegetést - tette hozzá.
A török sajtó szerint is a PKK-ra vall a támadás, mivel más terrorszervezetekkel, köztük az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistáival ellentétben nem kifejezetten turistákat, hanem a török biztonsági erőket, így a rendőrség tagjait veszik célba, valamint akcióik során eddig csak ők rejtettek autóba pokolgépet Törökországban.
A PKK legutóbb május 12-én a metropolisz ázsiai oldalán, a külvárosban robbantott autóbombát hasonló módon egy katonai jármű mellett egy kaszárnya közelében, akkor nyolcan sebesültek meg. A detonátort szintén távirányítóval hozták működésbe. Többször fordult már elő idén is ilyen típusú akció az ország délkeleti-részében, főként Diyarbakir tartományban, Isztambul belvárosában azonban ez volt az első alkalom.
Az IÁ inkább öngyilkos merényletekkel fenyegeti a kis-ázsiai országot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06