Amerikai előválasztás
Clinton több mint tíz százalékkal vezet Trump előtt
Hillary Clinton, az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje több mint tíz százalékkal vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje előtt a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint.
2016.06.05 08:01MTIClinton a népszerűséget mérő közvélemény-kutatásokban hosszú idő óta először vette át országos szinten a vezetést Trumppal szemben. A Reuters és az Ipsos által közösen készített, szombaton közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 46 százaléka a demokrata politikust támogatja, míg Trump elfogadottsága alaposan csökkent, mégpedig 35 százalékosra.
Az első elemzések szerint ennek magyarázata lehet a volt külügyminiszter minden korábbinál határozottabb fellépése és erőteljes bírálata Trumppal szemben. Kivált döntő lehetett népszerűsége növekedésében a csütörtökön Kaliforniában elmondott beszéde, amelyben hangsúlyozta: Donald Trump elnökké választása "történelmi tévedés lenne".
Május közepén a két politikus még fej-fej mellett haladt a közvélemény-kutatások eredményei alapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


