Terrorizmus
Újabb túszokat gyilkoltak meg a tálibok
A két férfi holttestére szerda délután bukkantak rá Kunduz tálibok által ellenőrzött Csardara negyedének egyik utcáján.
2016.06.02 12:53MTIAz afganisztáni tálib felkelők két újabb embert gyilkoltak meg azok közül, akiket Kunduzban ejtettek túszul - mondta körzeti rendőrfőnök csütörtökön.
A két férfi holttestére szerda délután bukkantak rá Kunduz tálibok által ellenőrzött Csardara negyedének egyik utcáján - tette hozzá Hidzsratullah Akbari.
A rendőrfőnök szerint a foglyokat agyonlőtték, míg a Tolo afganisztáni tévéadó azt állította, hogy lefejezték őket. Velük tizenkettőre nőtt a keddi túszejtés áldozatainak száma.
A tálibok kedden több távolsági kisbuszt támadtak meg Kunduzban, és több mint 180 utast ejtettek túszul. Közülük tízet még a helyszínen agyonlőttek, de számos embert szinte azonnal elengedtek. A rendőrség szerint még nyolcan vannak a tálibok fogságában. A felkelők őket azért tartják fogva, mert az afgán hadseregben szolgálnak.
A rendőrség elmondta: csütörtök reggel mentőakciót indított a túszok kiszabadítására. Afganisztán fővárosában, Kabulban több százan tüntettek a tálibok rémtettei ellen.
A szélsőségesek az ellenőrzésük alatt álló területeken rendszeres támadásaikkal hónapok óta rettegésben tartják az utasokat. A tálibok megállítják a járműveket, ellenőrzik az utasok és a sofőrök személyazonosságát, majd megölik, vagy elhurcolják azokat, akik valamilyen kisebbséghez tartoznak, illetve a biztonsági erőknek, nemzetközi szervezeteknek vagy az afgán kormánynak dolgoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


