Ételt, vizet alig kapnak
AI: konténerekben tartanak foglyokat a perzselő melegben Dél-Szudánban
Hetente két alkalommal jutnak ételhez és csak minimális mennyiségű vizet kapnak.
2016.05.27 07:43MTITöbb tucat, konténerekbe zárt foglyot őriz a dél-szudáni hadsereg a hőségben, hetente két alkalommal jutnak ételhez és csak minimális mennyiségű vizet kapnak - jelentette pénteken az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet.
Sok fogoly halt már bele a kínzásnak minősülő körülményekbe - közölte az AI. A foglyok többsége civil, akiket azzal gyanúsítanak a hatóságok, hogy kapcsolatban állnak lázadó vagy ellenzéki csoportokkal.
A dél-szudáni hadsereg nem reagált a szervezet vádjaira, de már tavaly tagadta azokat a jelentéseket, amelyek szerint konténerekbe vagy csónakokba zárja foglyait.
Az AI legfrissebb jelentése a dél-szudáni fővárostól, Jubától mintegy 20 kilométerre fekvő Gorem nevű fogolytáborról készült vizsgálatról számol be. A jogvédő szervezetnek szemtanúk azt mondták, hogy látták, ahogy férfiakat és fiatal fiúkat tereltek egy konténerbe, és ahogy holttesteket vittek ki a táboron kívülre.
Dél-Szudánban a hőmérséklet gyakran eléri a 40 Celsius fokot.
A kelet-afrikai országban április végén alakult meg az új egységkormány, amelyben a felkelők is helyet kaptak a kormány és a lázadó csoportok közötti békemegállapodás értelmében.
A 2013 végén kirobbant erőszakot Salva Kiir elnök és az alelnök, Riek Machar közötti hatalmi harc váltotta ki Dél-Szudánban. A konfliktus elmérgesedéséhez nagyban hozzájárult, hogy a két politikus két különböző népcsoport tagja. A békemegállapodás értelmében Machar újra alelnök lett az kormányban.
Az ENSZ szerint a dél-szudáni harcok során több tízezren vesztették életüket, és mintegy 2,4 millió ember menekült el otthonából, a legtöbben a szomszédos országokban kerestek menedéket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


