Illegális bevándorlás
Teljesen kiürült a menekülttábor Idomeninél
A hét elején kezdődött akció erőszakmentesen zajlott le.
2016.05.26 16:14MTIBefejeződött a görög-macedón határnál lévő Idomeninél kialakult sátortábor kiürítése. A hét elején kezdődött akció erőszakmentesen zajlott le - közölte csütörtökön Nikosz Toszkasz görög polgári védelemért felelős miniszter a görög állami televízióban.
„Közel s távol nem látni egyetlen migránst sem” - erősítették meg helyszínen lévő riporterek, akiket a hatósági akció kezdete óta első ízben engedtek a tábor területére.
A görög televízió felvételein látható volt, ahogy a Macedóniával fontos összeköttetést jelentő vasútvonalat is akadálymentesítették. A sínekről eltakarították a sátrakat és a szemetet.
Korábban a nap folyamán a görög bevándorlásügyi miniszter azt mondta, hogy a rendőrség Idomeniben marad, nehogy visszatérjen oda valaki a migránsok közül.
A tervek szerint hamarosan felszámolják a pireuszi kikötőben kialakult, mintegy 2 ezer főt számláló kisebb tábort és a volt athéni repülőtéren létesített ideiglenes állami tábort is, ahol jelenleg 4500 menekült és migráns tartózkodik.
Az embereket az Idomeniben táborozókhoz hasonlóan az ország különböző pontjain működő állami befogadóközpontokba viszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


