Terrorizmus
Üzent az Iszlám Állam: Tegyétek szenvedéssé a hitetleneknek a ramadánt!
A nyugati világ elleni támadásokra buzdította híveit az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az iszlám böjti hónap, az idén június 6-án kezdődő ramadán idején.
2016.05.22 17:29MTI"A ramadán a megszállás és a szent háború, a dzsihád hónapja. Isten akaratával a világon mindenhol tegyétek ezt a hónapot a hitetlenek számára a szenvedés hónapjává" - hangoztatta Abu Mohammed al-Adnani, az Iszlám Állam szóvivője egy szombat este közzétett hangüzenetben.
A felhívás különösen a terrorszervezet Egyesült Államokban és Európában tevékenykedő harcosainak és szimpatizánsainak szólt. Al-Adnani a mintegy félórás üzenetben hangsúlyozta, "nem szabad kímélni a civileket", és azt is kifejtette, hogy a csapásokkal az Iszlám Állam szíriai és iraki fellegváraira mért nyugati támadásokat kell megbosszulni.
Párizs hónapok óta fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a nyugat-európai országban. A francia parlament csütörtökön jóváhagyta a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek után bevezetett rendkívüli állapot meghosszabbítását.
A június 6-án kezdődő ramadán idején rendezik meg Franciaországban, június 10. és július 10. között a labdarúgó Európa-bajnokságot (EB), és július 2. és július 24. között a Tour de France kerékpáros körversenyt.
A német belügyminisztérium egyik szóvivője csütörtökön egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a hatóságoknak nincs tudomásuk arról, hogy Franciaországot vagy Németországot a labdarúgó Eb idején fenyegetés érné. Azt azonban megerősítette, hogy az olyan nyugati államok, mint Franciaország, alapvetően az Iszlám Állam célkeresztjében vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


