2,3 százaléknál is nagyobb
Romániában a vártnál magasabb lehet az idei államháztartási hiány
Romániában a várt 2,3 százaléknál nagyobb lehet az idei GDP-arányos államháztartási hiány, ezért a gazdasági miniszter a költekezés visszaszorítására szólította fel a kormányt.
2008.11.05 19:03MTIA Ziarul Financiar című gazdasági napilap internetes kiadásában szerdán arról tudósított, hogy a román kormánynak nehézségei támadtak a célként kitűzött idei államháztartási deficit betartásával a nemzetközi pénzügyi válság okozta bevételcsökkenések miatt.
Varujan Vosganian gazdasági miniszter elmondta, hogy október közepétől a költségvetés bevételei elmaradnak a remélt szinttől, mert a vállalatok likviditási problémákkal küszködnek, így kevesebb adót és illetéket fizetnek.
A tárcavezető szerint a büdzsének a tervezetthez képest 1,5 milliárd lejjel (mintegy 415 millió euró) kevesebb bevétele volt. Október végén Románia államháztartási hiánya elérte a 1,5 százalékot, és Vosganian becslései szerint november végén ez az érték nem haladja meg a 2 százalékot.
A miniszter azért szólította fel a kormányt az újonnan alkalmazottak számának a mérséklésére, az új közbeszerzési pályázatok kiírásának a befagyasztására, valamint a különböző, teljesítmény utáni juttatások korlátozására, mert az előző években a kabinet az év utolsó hónapjaiban rendszerint fokozta a költekezést.
Októberig a kiadási oldalon az éves terv 71,6 százalékát teljesítették, míg az egész évre tervezett bevétel csak 64,2 százalékot ért el. Az Európai Bizottság napokban közölt előrejelzése szerint Romániában az idei államháztartási deficit eléri a hazai össztermék 3,5 százalékát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


