Lezuhant az EgyptAir járata
Vízen lebegő tárgyakat találtak a Földközi-tengeren, de nincs közük az eltűnt géphez
Egyelőre nem tudni, mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget. Semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, azt sem, hogy terrortámadás történt. A műholdfelvételek szerint azonban nem robbant fel a repülő.
2016.05.20 09:43MTI
Screenshot
Nem a csütörtökön eltűnt egyiptomi utasszállítóból származnak azok a tárgyak, amelyeket a Földközi-tengeren találtak aznap a Kárpáthosz-szigettől mintegy 370 kilométerre délre.
A görög média csütörtökön jelentette a hadsereg egyik tisztségviselőjére hivatkozva, hogy két mentőmellényt és műanyagdarabokat találtak ott.
Ahmed Adel, az eltűnt gépet működtető EgyptAir légitársaság alelnöke közölte a CNN hírtelevízióval, hogy ezek a tárgyak nem az eltűnt gépről valók, a kutatás és a mentés folytatódik. Ugyanezt mondta Atanassziosz Binisz, a görög repülésbiztonsági és légi balesetek felderítésével foglalkozó hivatal vezetője is az ERT televíziónak nyilatkozva.
A C-130-as görög katonai csapatszállító repülőgép tovább folytatja a kutatást a roncsok után, de visszahívták a becsapódás valószínű helyszínére vezényelt görög fregattot. Egyiptomi hajók és repülőgépek is keresik a gép roncsait.
Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel - 56 utassal és tízfős személyzettel - a fedélzetén csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőkről. Az utasok zöme egyiptomi és francia volt.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget. Az egyiptomi légi közlekedési miniszter a szerencsétlenséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, azt sem, hogy terrortámadás történt.
Seríf Fathi egyiptomi miniszter kairói sajtótájékoztatóján kijelentette: nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gépet terrortámadás érte, mint hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


