Állatvédelem
Kasztíliában és Leonban megtiltják a bikák megölését
A viadalokon kívüli egyéb hagyományos rendezvényeken.
2016.05.20 07:12MTIKasztília és Leon spanyol tartomány törvényben tiltotta meg csütörtökön, hogy megöljék a bikákat a viadalokon kívüli egyéb hagyományos rendezvényeken, így például a Toro de la Vega elnevezésű, több száz évre visszanyúló eseményen, amelyet egyfajta, a bikával folytatott lovagi tornaként szoktak emlegetni.
A Madridtól 180 kilométerre lévő Tordesillas településen 1534 óta rendezik meg a ma már igencsak vitatott küzdelmet, amelynek lényege, hogy az emberek gyalog vagy lovon ülve, lándzsákkal a kezükben próbálják elejteni a bikát egy nagyobb, szabad területen.
Kegyetlensége miatt az állatvédők évek óta igyekeznek betiltatni az eseményt, amelyet legutóbb nagy rendőri jelenlét mellett rendeztek meg, hogy elkerüljék az ellenzők és támogatók összecsapását.
Kasztília és Leon vezetése azzal indokolta most meghozott döntését, hogy a kapott kritikák hatására hozzá kellett igazítani ezt a népszerű ünnepséget a 21. századi kultúrához és érzékenységhez.
"Az a célunk az, hogy szüntessék be az ilyen rendezvényeket, nem csupán az, hogy ne öljék meg a bikákat a nézők előtt" - értékelte a döntést a PACMA állatvédő szervezet, amely ugyanakkor sikerként értékeli, hogy a helyi kormányzattal folytatott tárgyalásaik ilyen eredményt hoztak.
Tordesillas megtarthatja a Toro de la Vegát, de csak úgy, ha a bikának nem esik bántódása. Ha mégis, az ünnepséget betiltják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


