Financial Times
Teljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac az Uber térhódítása miatt
Az Uber megállíthatatlanul terjeszkedik: 2014-ben négy, tavaly már 18 brit nagyvárosban volt elérhető a cég szolgáltatása, sofőrjeinek száma pedig meghaladja a 30 ezret.
2016.05.18 00:30MTITeljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac a mobilalkalmazásra épülő Uber térhódítása miatt - írta keddi riportjában a Financial Times.
A londoni gazdasági napilap adatai szerint az első négy hónapban 97 százalékkal kevesebb új taxisvállalkozás indult Nagy-Britanniában, mint egy évvel korábban. A brit cégbíróság a tavalyi első négy hónapban 290, 2014 azonos időszakában 300, idén január-áprilisban azonban mindössze nyolc új hagyományos taxivállalatot jegyzett be.
A Financial Times beszámolója szerint már tavalyi is meredeken, 65 százalékkal csökkent az újonnan induló brit taxivállalatok száma 2014-hez képes. Ez volt az első éves összevetésű csökkenés 2008 óta.
A hivatásos sofőröket is képviselő GMB szakszervezet szerint havonta legalább tíz hagyományos taxivállalkozás szünteti be tevékenységét, és Londonban 11 százalékkal csökkent a bejegyzett taxistársaságok száma azóta, hogy 2012-ben azt Uber megjelent a piacon.
Az Uber mindeközben megállíthatatlanul terjeszkedik: 2014-ben négy, tavaly már 18 brit nagyvárosban volt elérhető a cég szolgáltatása, sofőrjeinek száma pedig meghaladja a 30 ezret.
A londoni személyszállítási piacon tevékenykedő sofőrök 20 százaléka már az Ubernek dolgozik - áll a Financial Times keddi írásában.
Londonban már több nagyszabású taxistüntetés is volt az Uber ellen. A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezeteket nem békítette meg az Uber angliai részlegének ajánlata sem, amelynek alapján a taxisok egy évig ingyen használhatták volna az Uber okostelefonos kocsirendelési alkalmazását.
A londoni taxisok szerint az Uber tisztességtelen versenyt támaszt velük szemben, mivel a cég sofőrjei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szigorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást.
A világhírű hagyományos londoni taxi, a black cab üzemeltetési jogához négyévi tanfolyam szükséges, amely alatt - a vizsgaelőírásoknak megfelelően - legalább 20 ezer londoni utca és több ezer turistalátványosság nevét és helyét kell memorizálni. Ez a vizsgaanyag a szintén világhírű "The Knowledge", vagyis a "tudás", amelyet rendszeresen frissíteni is kell, és időközönként újból vizsgázni kell belőle.
Az Uber érvelése szerint azonban a modern műholdas navigáció korában ilyen szintű tudásra nincs szükség.
A londoni városháza korábban több lehetőséget is fontolóra vett az Uber tevékenységének korlátozására, egyebek mellett azt, hogy az mobiltelefonos alkalmazáson keresztül leadott rendelés után az ügyfélhez legközelebb tartózkodó Uber-sofőrnek legalább öt percet várakoznia kellett volna, mielőtt az utast felveszi. Boris Johnson, London minap leköszönt előző polgármestere azonban végül ezeket az elképzeléseket "életképtelennek" minősítette és elvetette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06