Amerikai előválasztás
Demokrata versengés Kentuckyban és Oregonban
Kentuckyban és Oregonban tartanak előválasztást a demokraták kedden. A szavazók Hillary Clinton volt külügyminiszter és Bernie Sanders vermonti szenátor között választhatnak. A republikánus oldalon Donald Trump New York-i üzletember az egyetlen elnökjelölt-aspiráns.
2016.05.17 09:36MTIHillary Clinton és Bernie Sanders az utolsó pillanatig kampányolt Kentucky államban, ahol a közvélemény-kutatások Clintont jelzik győztesnek. Kentuckyban 60 delegátusról döntenek, Oregonban pedig 74 kongresszusi küldött megnyerése a tét. A delegátusok vagy kongresszusi küldöttek azok a politikusok, akik a nyári elnökjelölt-állító országos konvención szavaznak majd a párt elnökjelöltjéről.
Facebook
A demokraták elnökjelöltségének elnyeréséhez 2383 delegátus támogatására van szükség. Hillary Clinton a delegátusok 94 százalékának támogatását már elnyerte: 2240-en támogatják őt. Bernie Sandersnek eddig 1473 küldöttet sikerült maga mellé állítania.
Facebook
Elemzők szerint Clinton kétfrontos harcot vív, egyrészt pártbéli vetélytársa, Bernie Sanders, másrészt a republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump ellen. Sandersre a demokrata pártelit részéről nagy nyomás nehezedik: unszolják, hogy lépjen vissza, mert gyengíti Clinton novemberi győzelmének esélyeit. Maga Hillary Clinton is hangot adott bosszúságának, hangoztatva, hogy "elege van" Sandersből. A vermonti szenátor azonban azzal érvel: még mindig van lehetősége arra, hogy elnyerje az elnökjelöltséget.
Facebook
A republikánus táborban gyakorlatilag már befejeződött a versengés: Donald Trump az egyetlen esélyes elnökjelölt. A republikánus elnökjelöltséghez 1237 delegátus támogatására van szükség, Trumpnak pedig eddig 1134 küldöttet sikerült maga mellé állítania. Egyre több republikánus politikus sorakozik fel Trump mellett, sőt centrista demokrata politikusok a Politico című lapnak nyilatkozva azt fejtegették, hogy képesek lesznek együttműködni Trumppal.
A The Washington Post legfrissebb híre szerint a republikánusok várható elnökjelöltje szerdán találkozik Henry Kissinger volt külügyminiszterrel, aki Richard Nixon és Gerald Ford mellett dolgozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


