Irak és Szíria
Elveszítette a területeinek a felét az Iszlám Állam Irakban
Az Iszlám Állam 2014-ben robbanásszerű terjeszkedést hajtott végre, Irak északi és nyugati részén hatalmas területeket foglalva el.
2016.05.17 09:11MTIIrakban az általa korábban ellenőrzött területek csaknem felét már elveszítette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, Szíriában viszont kevéssé jelentős a dzsihadisták visszaszorulása - derül ki az amerikai védelmi tárca hétfőn közzétett jelentéséből.
Illusztráció:freedigitalphotos.net
Az Irakban korábban megszállt területek "mintegy 45 százaléka" szabadult már fel, Szíriában ugyanez az arány 16-20 százalékra tehető - közölte Peter Cook, a Pentagon szóvivője.
Az Iszlám Állam 2014-ben robbanásszerű terjeszkedést hajtott végre, Irak északi és nyugati részén hatalmas területeket foglalva el, és tavaly al-Anbár tartomány központját, Ramádit is sikerült bevennie, amelyet december és január folyamán szabadított fel az iraki haderő.
Az Iszlám Állam viszont továbbra is ellenőrzése alatt tartja a tartomány nagy részét, valamint Ninive kormányzóságot is az ország északi részén, emellett pedig a kormány által ellenőrzött területeken is képes szervezett és pusztító terrortámadások végrehajtására.
Szíriában főleg a nemzetközi közösség által támogatott kurd fegyveresek voltak képesek sikereket elérni az Iszlám Állam ellen az ország északi részén, valamint a kormányerők márciusban orosz segítséggel sikeresen foglalták vissza az ókori Palmüra romjait és a mellette fekvő Tadmur városát, amelyet azonban a múlt héten ismét sikerült az Iszlám Államnak elvágnia a külvilágtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


