Önvédelmi nukleáris erő
Folytatja nukleáris arzenáljának fejlesztését Észak-Korea
Hivatalosan is jóváhagyta az önvédelmi nukleáris erő fejlesztését célzó politikáját az Észak-Koreában kormányzó Koreai Munkapárt a hét végén kezdődött kongresszusán.
2016.05.09 15:26MTIHivatalosan is jóváhagyta az önvédelmi nukleáris erő fejlesztését célzó politikáját az Észak-Koreában kormányzó Koreai Munkapárt a hét végén kezdődött kongresszusán - jelentette hétfőn a KCNA állami hírügynökség.
A tájékoztatás szerint a küldöttek elfogadták Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javaslatát a gazdaság fejlesztéséről és ezzel párhuzamosan "egy önvédelmi célú nukleáris erő minőségi és mennyiségi vonatkozásban történő" fejlesztéséről.
A pénteken kezdődött - több évtized után először megrendezett - pártkongresszus résztvevői arról is határoztak, hogy csak akkor vetnek be atomfegyvert, ha az ország szuverenitását más atomhatalmak megsértenék. Ezt maga Kim Dzsong Un jelentette be. A KCNA jelentésében idézett beszédben elhangzott az is, hogy Észak-Korea "felelősségteljes állam", s hűségesen teljesíteni fogja az atomfegyverek elterjesztésének megakadályozására vonatkozó kötelezettségeit, és küzdeni fog a világ atomfegyver-mentesítéséért.
A kongresszuson megismételték azt a régóta hangoztatott érvet is, miszerint Phenjan az amerikai ellenségeskedés miatt kényszerül nukleáris elrettentő erejének fejlesztésére. Az észak-koreai fejleményekre reagálva a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy Phenjan folytatódó nukleáris tevékenysége "komoly aggodalommal" tölti el a régiót és más országokat is. Amano Jukija emlékeztetett arra, hogy az ügynökségnek nincsen ellenőre a helyszínen, és műholdfelvételek segítségével tartja szemmel Észak-Koreát.
A világtól elszigetelt ázsiai ország a kongresszust megelőzően januárban egy kísérleti atomrobbantást és több rakétakísérletet is végrehajtott, amire válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket rendelt el Phenjannal szemben.
A Koreai Munkapárt 36 éve nem tartott pártkongresszust. Megfigyelők szerint a rendezvénnyel az a 2011 óta hivatalban lévő, 33 éves Kim Dzsong Un célja, hogy tovább erősítse hatalmát. Ezt támasztja alá az a hétfői értesülés, miszerint a fiatal vezető a kongresszuson új tisztséget kapott, a párt elnöke lett. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint ez akkor derült ki, amikor az észak-koreai házelnök a kongresszus hétfői ülésnapján felállt, és felolvasta a párt vezetőségi tagjainak névsorát. Kim már eddig is a tömörülés élén állt, de mint a párt első titkára.
A kongresszuson hangsúlyozták annak szükségességégét is, hogy dolgozni kell a megosztott Koreai-félsziget esetleges újraegyesítésén. "De ha a dél-koreai hatóságok a háború mellett döntenek (...), akkor háborút folytatunk éppen azért, hogy könyörtelenül felszámoljuk az újraegyesítés ellen dolgozó erőket" - olvasható a KCNA által közzétett dokumentumban.
Az 1950 és 1953 között dúló koreai háború a két ország közötti tűzszünettel ért véget, de Phenjan és Szöul azóta sem kötött békét egymással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06