Terrorizmus
Bevallotta egy ember lefejezését, mégis szabadlábon védekezhet
Iliass Khayari az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia soraiban harcolt Szíriában.
2016.05.09 15:09MTIEgy belgiumi bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet az a férfi, akit a múlt héten elítéltek terrorszervezetben való részvétel miatt, korábban pedig bevallotta, hogy lefejezett egy embert Szíriában - jelentette a Het Laatste Nieuws című helyi napilap hétfőn.
Az újság értesülései szerint Iliass Khayari az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia soraiban harcolt Szíriában.
Az ügyben eljáró brüsszeli bíróság elutasította az ügyészség kérelmét, és nem rendelte el az első fokon ötéves szabadságvesztésre ítélt férfi azonnali őrizetbe vételét.
A 25 éves Khayari egy telefonbeszélgetés során vallotta be, hogy lefejezett egy embert a közel-keleti országban. A Het Laatste Nieuws által megszerzett felvétel tanúsága szerint az elítélt azt mondta az áldozatáról, hogy "eretnek volt (...) levágtuk a fejét".
A lefejezés ügyében nyomozást indítottak a hatóságok.
Sajtóhírek szerint a végleges ítéletig akár hónapok is eltelhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


