Programajánló
Magyarország a díszvendége a hamburgi kikötőfesztiválnak
A délnémet és a keletnémet területeken nagyobb Magyarország ismertsége, így az észak-német központ új piaci lehetőségeket teremt a magyar turisztikai szolgáltatóknak.
2016.05.07 01:30MTIMagyarország a díszvendége az idén Németország legjelentősebb szabadtéri fesztiváljának, amelyen Hamburg városa minden év májusában a világ legnagyobb kikötői fesztiváljával ünnepli kereskedelmi központtá válását. A Magyar Turizmus Zrt. az MTI-vel közölte: a május 5. és 8. között megrendezett kikötő-születésnap másfél milliós közönsége 1700 négyzetméteres területen ismerheti meg a magyar különlegességeket.
Budapest mellett Hévíz és Nyíregyháza is önálló standon mutatkozik be. Az országbemutató részeként árusítással egybekötött Unicum-, pálinka- és ételkóstoló is lesz a magyar sátorban.
Glázer Tamás, a magyar megjelenést szervező Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese a közleményben hangsúlyozta: a délnémet és a keletnémet területeken nagyobb Magyarország ismertsége, így az észak-német központ új piaci lehetőségeket teremt a magyar turisztikai szolgáltatóknak.
Glázer Tamás kiemelte: Németország továbbra is a magyar turizmus legfontosabb piaca, közel 550 ezer német vendég töltött el mintegy 2 millió vendégéjszakát a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 2015-ben. A statisztikák szerint az 5 napnál tovább tartózkodó turisták költése meghaladja a 120 milliárd forintos bevételt éves szinten - tette hozzá.
1189-ben a keresztes háborúhoz nyújtott segítségért cserébe a német-római császár szabadságlevelet adott Hamburgnak. Ezt ünneplik meg évente a nagyszabású fesztivállal az Elba partján. Május 5-étől 8-áig több száz program helyszíne lesz a kikötő hat kilométeres szakasza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


