A legmagasabb kitüntetés
Putyin az Oroszország Hőse címet adományozta a szíriai hadművelet irányítóinak
Posztumusz szintén Oroszország Hőse lett Igor Szergun, a katonai hírszerzés (GRU) január elején elhunyt főnöke.
2016.05.04 12:09MTINem nyilvános rendeletben az Oroszország Hőse kitűntetést adományozta a szíriai hadművelet megszervezéséért Valerij Geraszimov vezérkari főnöknek és Dmitrij Bulgakov logisztikáért felelős védelmi miniszterhelyettesnek Vlagyimir Putyin elnök - közölte szerdai számában a Kommerszant című orosz napilap.
A lap forrásai szerint posztumusz szintén Oroszország Hőse lett Igor Szergun, a katonai hírszerzés (GRU) január elején elhunyt főnöke.
A védelmi minisztérium nem kommentálta a kitűntetéseket, azok bizalmas jellegére hivatkozva.
A Kommerszant a nyíltan hozzáférhető forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a legmagasabb orosz katonai elismerésben a szíriai hadjárattal kapcsolatban korábban hatan részesültek: Alekszandr Dvornyikov, a központi katonai körzet törzsfőnöke, a szíriai orosz erők volt parancsnoka, Vagyim Bajkulov katonai hírszerző, Viktor Romanov vezető berepülő navigátor és Andrej Gyjacseno őrnagy, repülőszázad-parancsnokhelyettes, valamint posztumusz Oleg Peskov alezredes, a Törökország által november 24-én lelőtt SzU-24M típusú bombázó parancsnoka és Alekszandr Prohorenko főhadnagy, aki magára irányíttatta bajtársai tüzét, miután Homsz tartományban március 17-én körülvették az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


