V4
Folytatódik a V4-ek és a Keleti Partnerség országainak külügyminiszteri találkozója
Plenáris üléssel folytatódik szerdán Prágában a visegrádi négyek és a Keleti Partnerség országainak külügyminiszteri találkozója.
2016.05.04 10:50MTI
KKM
A külügyminiszterek és az Európai Unió magas rangú képviselői tárgyalásainak fő napirendi pontjait az EU és a Keleti Partnerség programjában részt vevő országok közti együttműködés fejlesztésének további lehetőségei jelentik, elsősorban a közlekedési infrastruktúra, a civil társadalom kiépítése, az oktatásügy és az egészségügy terén - tájékoztatta az MTI-t a cseh külügyminisztérium.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a plenáris ülés kezdete előtt moldovai partnerével tárgyalt kétoldalú témákról.
"Abban állapodtunk ma meg, hogy Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja Moldova európai integrációs törekvéseit. A gazdasági együttműködés fejlesztése érdekében a Richter és a Fővárosi Vízművek piaci pozíciójának javítására kértem a moldovai minisztert" - mondta az MTI-nek a megbeszélések után Szijjártó Péter.
"Harminc ösztöndíjat ajánlottunk fel, illetve júniusra összehívtuk a gazdasági vegyesbizottság ülését a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése erdekében" - tette hozzá a miniszter.
A V4-ek és a Keleti Partnerség országainak külügyminiszteri találkozójáról délután közölnek részleteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


