Civileket gyilkoltak meg
Lemondott a kolumbiai hadsereg parancsnoka katonák gyilkosságai miatt
Lemondásra kényszerült kedden a kolumbiai hadsereg parancsnoka, mert katonák önkényesen kivégeztek közel kéttucatnyi fiatalt.
2008.11.04 18:26MTIMario Montoya tábornok lemondását botrány előzte meg: Álvaro Uribe államfő pár napja törölt a hadsereg állományából 27 tisztet és altisztet, köztük három tábornokot is, miután egy vizsgálat kiderítette, hogy felelősek mintegy húsz fiatal eltűnéséért és haláláért.
A fiatalemberek januárban tűntek el a főváros, Bogotá környékén, és onnan mintegy 800 kilométerre "találta meg" őket a hadsereg, amely "harcban elesett" gerillákként adott hírt róluk.
Az ENSZ már figyelmeztette Kolumbiát: hagyjon fel azzal a gyakorlattal, hogy civileket öl meg, és legyőzött ellenségnek állítja be őket, hogy így javítson eredményein.
Kapcsolódó írások:
- A szabadság képei: Kiszabadult a kolumbiai gerillák fogságából Ingrid Betancourt
- Hat halottja van a kolumbiai földrengésnek
- A FARC felrobbantotta a Kolumbia és Ecuador közötti olajvezetéket
- Kolumbia nem járul hozzá több nemzetközi túszszabadító kísérlethez
- Chávez készen áll a kolumbiai túszok fogadására
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


