Terrorizmus
Megfosztottak román állampolgárságától egy terrorizmusért elítélt szíriai üzletembert
A román-szíriai állampolgárságú Omar Hajszamot három román újságíró 2005-ben, Irakban történt túszul ejtése miatt, terrorista csoport megszervezésében és pénzelésében találták vétkesnek.
2016.04.28 11:45MTIA bukaresti hatóságok megfosztották román állampolgárságától Omar Hajszam terrorizmusért elítélt, büntetését Romániában töltő szíriai üzletembert, akit egy 2005-ös iraki túszejtési akció kitervelőjének tartanak - közölték csütörtökön a román lapok.
Az állampolgársági hatóság a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kezdeményezésére hozta meg határozatát, amely ellen a bíróságnál lehet fellebbezni. A román törvények szerint megfoszthatják román állampolgárságától azt, aki terrorista szervezetekkel áll kapcsolatban, támogatja őket vagy bármilyen más cselekménnyel veszélyezteti a nemzetbiztonságot.
A szíriai állampolgársággal is rendelkező, Romániában letelepedett és üzletelő Hajszamot, akinek 1993-ban egy kormányhatározattal adták meg a román állampolgárságot, 2008-ban távollétében terrorista csoport megszervezéséért és pénzeléséért 20 év szabadságvesztésre ítélték jogerősen, büntetésének letöltését viszont csak 2012-ben kezdte meg, amikor az elítéltet sikerült visszahozni Romániába. A vádlott ugyanis - akit betegségére hivatkozva 2006-ban kiengedtek az előzetes letartóztatásból - megszökött Romániából. Emiatt Traian Basescu akkori államfő lemondatta a román titkosszolgálatok vezetőit és a legfőbb ügyészt.
Hivatalos indoklás híján a román sajtó csak találgatja, miért kezdeményezte a SRI a román állampolgárság megvonását Hajszamtól, miután a román nemzetbiztonsági szerveknek csaknem ötéves erőfeszítésükbe került, hogy a szökésben lévő elítéltet Romániába hozzák és bebörtönözzék.
A román-szíriai állampolgárságú Omar Hajszamot három román újságíró 2005-ben, Irakban történt túszul ejtése miatt, terrorista csoport megszervezésében és pénzelésében találták vétkesnek. A túszokat két hónap után ismeretlen körülmények között szabadon engedték, de az ügy részleteit a román hatóságok titkosították, a közvetítőként színre lépett Omar Hajszamot pedig bűnvádi eljárást indítottak arra hivatkozva, hogy ő szervezte meg a túszdrámát.
A román hírtelevíziók feltételezése szerint a szülőhazájába visszaköltözött Omar Hajszam letartóztatását a Szíria és Románia között 2012-ben ratifikált kiadatási megállapodás tette lehetővé. Egyes elemzők szerint Omar Hajszam folyamatban lévő kiadatási ügye volt az egyik oka annak, hogy Bukarest - sok más országgal ellentétben - nem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Damaszkusszal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


