Utolsó reggeli
Már két halálos áldozata van a sültrovar evésnek
Újabb áldozata van annak a reggelinek, mely során sült rovarokat is felszolgáltak.
2016.04.26 09:00ma.hu
Már ketten meghaltak abból a reggelizőtársaságból, akik április 20-án sült rovarokat fogyasztottak Vietnam központjában, Quang Nam tartományban – írja a Thanh Nien News
A közkórház hétfőn erősítette meg, hogy további áldozata van – maga a házigazda – a szerencsétlen esetnek, az ok szintén mérgezés.
A múlt hét közepén Pham Phu Nhan reggelit készített és áthívta két kedves szomszédját is, hogy közösen fogyasszák el azt. Természetesen rizs volt, paradicsomszósszal és sült rovarokkal. Azt sajnos nem közölték, hogy milyen fajhoz tartoztak.
Még vége sem volt az étkezésnek, mikor rosszul lettek, hasi fájdalmaik mellett vért hánytak. Azonnal a klinikára rohantak, de a 45 éves szomszéd, Vo Dinh Lam szinte a küszöbön halt meg.
A másik két beteget azonnal átszállították egy speciális osztályra, a házigazda, Nhan ekkor már kritikus állapotban volt, veséi feladták a működést, vérnyomása nem volt tapintható.
A harmadik érintett, egy 22 éves fiatalember azonban teljes jól van, haza is engedték, ám megfigyelés alatt tartják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06