Rengeteg bírálatot kapott
A román kormányfő lemondatta az európai alapokért felelős miniszterét
A szakértői kormány miniszterét hivatalba lépése óta több ízben bírálta a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD).
2016.04.25 13:34MTIDacian Ciolos román miniszterelnök felszólításának eleget téve benyújtotta lemondását hétfőn Aura Raducu, a bukaresti kormány európai alapokért felelős minisztere.
A szakértői kormány miniszterét hivatalba lépése óta több ízben bírálta a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD). Liviu Dragnea, a PSD elnöke februárban azt rótta fel a miniszternek, hogy egy informatikai rendszer meghonosítása miatt megengedhetetlenül sokat késlekedett a megpályázható európai támogatások útmutatóinak kiadásával. A tárcavezetőt az uniós támogatások kifizetésében tapasztalható késésekért is bírálták.
Amikor korábban a parlamenti szakbizottság elé hívták, Aura Raducu kifejtette: egy olyan időszakban vette át tavaly novemberben a tárca irányítását, amikor már nagyon kevés idő volt hátra a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus támogatási kereteinek felhasználási időszakából, ezért minden energiáját arra fordította, hogy "mentse a menthetőt", és az unióban sereghajtó Románia az EU-támogatások felhasználásának rátáját "még az utolsó métereken is növelni próbálja".
Raducu arra panaszkodott, hogy nincs elegendő olyan projektje a román költségvetésnek, amelyek megfelelnének az uniós finanszírozás követelményeinek, a legtöbb gond a közbeszerzési és környezetvédelmi jóváhagyásokkal van.
Románia a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusban rendelkezésére bocsátott alapok alig több mint 50 százalékát tudta elkölteni. Bukarest mintegy 3 milliárd eurónyi európai támogatást nem használt fel, annak ellenére, hogy a határidőt két évvel, vagyis 2015 végéig meghosszabbították. A legsúlyosabb helyzet az infrastruktúra-fejlesztésnél - elsősorban autópályaépítésnél - van, ahol Románia kétmilliárd eurónyi támogatástól esett el, mert nem sikerült idejében és szabályszerűen felhasználnia a rendelkezésére álló uniós forrásokat.
Dacian Ciolos miniszterelnök hétfői sajtóértekezletén elmondta: méltányolja Raducu erőfeszítéseit, de Romániának most már a 2014-2020-as ciklusra kell összpontosítania. Ciolos szemléletváltást szeretne a tárcánál, amelynek élére a napokban új tisztségviselőt jelöl.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


