Koszorúér-gondok
Műtik Robert Fico szlovák kormányfőt a pozsonyi szívkórházban
A kormányfőt péntek reggel hat órakor kezdték műteni, s vélhetően koszorúér-műtétet hajtanak végre rajta.
2016.04.22 10:24MTIOperációt, vélhetően koszorúér-műtétet hajtanak végre Robert Fico szlovák kormányfőn péntek reggel óta abban a pozsonyi szívkórházban, ahová a múlt héten került kivizsgálásra - jelentette honlapján a Denník N című szlovák liberális napilap, saját értesüléseire hivatkozva.
Robert Fico a múlt héten csütörtökön váratlanul, előre nem tervezett kivizsgálás miatt került a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe (NÚSCCH). A szlovák kormányfőt azóta megfigyelésen tartották benn, de sem állapotáról sem diagnózisáról nem közöltek információkat, a miniszterelnök családjának kérésére hivatkozva.
Hivatalos forrásokból eddig csak annyi került napvilágra, hogy Robert Ficón kórházi tartózkodása idején kardiológiai kivizsgálások sorát hajtották végre. Meg nem erősített lapinformációk szerint Fico akut koszorúér szindróma miatt került kórházba.
A kormányfőn végzett műtétről beszámoló pozsonyi lap szerint a kormányfőt péntek reggel hat órakor kezdték műteni, s vélhetően koszorúér-műtétet hajtanak végre rajta. Ez a műtéti beavatkozás az összeszűkült szíverek átjárhatóbbá tételére szolgál, rendszerint 3-6 óráig tartó, igényes operációról van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06