Nem elérhető
Blokkolták az orosz állami hírügynökség internetes oldalát Törökországban
A hírügynökség 31 nyelven megjelenő aloldai sem elérhetők Törökországból.
2016.04.15 15:52MTIBlokkolták a Sputnik orosz állami hírügynökség internetes oldalát pénteken Törökországban - írta honlapján a BBC Türkce, a brit közszolgálati adó török nyelvű kiadása.
A török Távközlési és Kommunikációs Elnökség (TIB) határozata értelmében a hírügynökség 31 nyelven megjelenő aloldai sem elérhetők Törökországból.
A TIB egyik tisztségviselője pénteken azt nyilatkozta: átmenetileg korlátozták a hozzáférést, a végleges döntést majd a bíróság hozza meg. Az eljárás a törvénynek megfelel - hangsúlyozta.
Ankara részletesebben egyelőre nem kommentálta az esetet.
Mahir Boztepe, a Sputnik török változatának főszerkesztője elmondta: levelet küldtek az illetékes hatóságnak, amelyben a döntés okára is rákérdeznek. Egyáltalán nem számítottak a letiltásra - tette hozzá.
Margarita Simonyan, a Sputnik főszerkesztője, nyilatkozatában arról írt, hogy a lépés "a kemény török cenzúra egyik újabb példája. Törökország esetében a sajtószabadság fogalmáról többé nem beszélhetünk."
Simonyan emlékeztetett, hogy a korlátozást kedden este vezették be, nem sokkal azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bírálatát fejezte ki a török vezetésre vonatkozóan.
Putyin úgy fogalmazott: Oroszország Törökországra is barátként tekint, de - Erdoganra utalva - megjegyezte, hogy egyes politikusokkal, akiknek magatartása nem megfelelő, problémái vannak.
Az Európai Parlament (EP) csütörtöki plenáris ülésén a képviselők aggodalmuknak adnak hangot a törökországi reformfolyamat lelassulásával kapcsolatban és alapvető belpolitikai reformokra szólították fel az ankarai kormányt. Az elfogadott jelentésben az szerepel, hogy sürgető szükség van az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok, illetve a jogérvényesülés, a szabadság és a biztonság terén végrehajtandó reformokra Törökországban.
A dokumentumban elítélték a szólás- és véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatban az elmúlt két év során Törökországban történt komoly visszalépést, valamint a török vezetés "tendenciaszerűen egyre növekvő tekintélyelvűségét". Felszólították Ankarát, hogy lépjen fel az újságírók megfélemlítésének minden formájával szemben és vizsgálja ki a velük szemben elkövetett támadásokat és fenyegetéseket.
A Sputnik internetes oldalának blokkolása további feszültséget gerjeszt Moszkva és Ankara kiéleződött viszonyában.
Tavaly november 24-én a török légierő lelőtt egy Szu-24-es típusú orosz vadászbombázót a szíriai-török határon. Orosz védelmi illetékesek szerint a pilótának sikerült katapultálnia a lelőtt gépből, de szíriai lázadók földet érés közben meggyilkolták. Navigátora túlélte a katapultálást, s őt az orosz erőknek sikerült kimenteniük, de eközben egy orosz katona meghalt.
Az incidens következtében komoly ellentét alakult ki a két ország között. Oroszország egy sor gazdasági szankciót hozott a NATO-tag Törökország ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06