Tragédia
Bajorországi vonatkatasztrófa: mobiltelefonján játszott a tragédia előtt a forgalomirányító
A 39 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés, valamint a vasúti közlekedés veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt helyezték előzetes letartóztatásba.
2016.04.12 19:19MTI
Twitter@DelMody
Előzetes letartóztatásba helyezték kedden a 11 halálos áldozattal járó februári bajorországi vonatbalesetért felelősnek tartott forgalomirányító tisztet, aki valószínűleg azért hibázott, mert a mobiltelefonjával játszott a tragédia előtti percekben.
A traunsteini ügyészség közleménye szerint a forgalomirányító tiszt kétszer is hibázott, először szabad jelzést adott két egymással szemben haladó vonatnak a Bad Aibling Kurpark vasútállomás és a Kolbermoor vasútállomás közötti egyvágányos szakaszra, és amikor észrevette a tévedést és figyelmeztetni akarta a vonatvezetőket, rossz gombot nyomott meg a forgalomirányító rendszer érintőképernyőjén.
Ez azért fordulhatott elő, mert elvonta a figyelmét egy számítógépes játék, amellyel mobiltelefonján játszott - áll a közleményben.
A 39 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés, valamint a vasúti közlekedés veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt helyezték előzetes letartóztatásba. Elismerte, hogy a baleset előtti percekben játszott a mobiltelefonjával, de vitatja, hogy ez elvonta figyelmét a munkájáról.
A Meridian vasúttársaság két szerelvénye február 9-én korán reggel nagy sebességgel frontálisan ütközött a Münchentől mintegy 40 kilométerre délkeletre húzódó Holzkirchen-Rosenheim vasútvonal egy éles kanyarulatában, erdős területen. A vonatvezetők valószínűleg közvetlenül az ütközés előtt látták meg a velük szemben közlekedő szerelvényt, nem maradt idő fékezésre és a két regionális személyszállító vonat egymásba rohant. A 11 halálos áldozatot követelő balesetben 24-en súlyosan, 61-en könnyen megsérültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


