Brüsszeli robbantások
Lemodellezték, merre menekült a kalapos terrorista - videó!
Újabb felhívást tett közzé csütörtök délután a belga szövetségi ügyészség a harmadik, még szökésben lévő repülőtéri merénylő kézre kerítése érdekében, akinek a térfigyelő kamerák felvételei alapján már sikerült modellezni a menekülési útvonala egy részét.
2016.04.07 19:27MTIEric Van der Sypt, a vádhatóság szóvivője elmondta, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren végrehajtott robbantásokat elkövető háromfős terrorkommandó sötét kalapot és világos felöltőt viselő tagja gyalog menekült el a helyszínről.
Kamerafelvételek bizonyítják, hogy az ismeretlen személyazonosságú férfi reggel 7 óra 58 perckor lépett ki a terminálból, először elsétált Zaventembe, majd onnan a belga főváros Schaerbeek nevű negyedébe, ahol 9 óra 50 perckor nyoma veszett.
A férfi mintegy 10 kilométert sétált és az idő nagy részében telefonon beszélt.
A gyanúsított, aki feltehetően elbizonytalanodott és mégsem robbantotta fel magát, útközben eldobta a felöltőjét, amelyet ugyancsak keres a rendőrség.
Belgian prosecutors released fresh images of the sole surviving terrorist suspect believed to have been involved in the bomb attacks at Brussels airport.
Közzétette: The Telegraph - 2016. április 7.
Az ügyészség arra kérte a lakosságot, hogy forduljanak a hatóságokhoz, amennyiben véletlenül lefilmezték a férfit vagy rendelkeznek olyan információval, amely segítheti a nyomozást.
Ugyancsak csütörtökön a novemberi párizsi terrortámadások Brüsszelben őrizetbe vett feltételezett főszervezőjének ügyvédje azt közölte, hogy Salah Abdeslam Franciaországnak történő kiadatására csak néhány hét múlva fog sor kerülni, hogy a belga szerveknek legyen elegendő idejük a gyanúsított kikérdezésére.
A 26 éves Abdeslam a november 13-i merényletek után menekült Brüsszelbe, és egészen addig ott bujkált, amíg március 18-án el nem fogták.
A két helyszínen - a repülőtéren és a metróban - végrehajtott március 22-i brüsszeli merényletekben harminckét ember életét vesztette és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


