Terrorveszély
Robbanószerkezetet dobtak a szerb miniszterelnök koszovói látogatásának helyszínére
Ezenkívül még automata fegyverből is rálőttek vasárnap hajnalban a koszovói Zubin Potokban arra a csarnokra, ahol a tervek szerint Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök tart a nap folyamán kampányrendezvényt.
2016.04.03 09:19MTIAz incidensben senki sem sérült meg, a robbanás időpontjában az épületben csak néhány ember tartózkodott, ők a rendezvény előkészületein dolgoztak. A rendőrség még helyszínel, fokozták a biztonsági intézkedéseket.
Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint terrorcselekményről van szó, amelyet több ismeretlen személy követett el.
Az április 24-i előre hozott parlamenti választások kampányában ezúttal a politikusok nem foglalkoznak kiemelten Koszovó helyzetével, ám a kampány során a legtöbb pártvezető, illetve vezető politikus általában ellátogat Koszovóba.
Az északnyugat-koszovói Zubin Potok lakosságát többségében szerbek alkotják.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt továbbra sem hajlandó elismerni, így a választási kampányt az egykori déli, főként albánok lakta tartományra is kiterjesztik. Szerbia indoklása szerint mindaddig, amíg az Európai Unió nem egységes a kérdésben, Belgrád sem kényszeríthető a függetlenség elismerésére. Szerbián kívül Oroszország és Kína, illetve öt európai uniós tagállam - Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus - sem tartja független országnak Koszovót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


