Korrupció
Tizennyolc évet kapott Bogota volt főpolgármestere
Korrupció miatt ítélték el az 56 éves Samuel Moreno Rojast.
2016.03.30 08:00MTITizennyolc év börtönbüntetésre ítélték és élete hátralevő részében eltiltották a közügyektől helyi idő szerint kedden a kolumbiai főváros, Bogota egyik korábbi főpolgármesterét, amiért csúszópénzeket fogadott el közmunkákat érintő megbízások kiosztásakor.
Az 56 éves Samuel Moreno Rojasra a hatóságok ezen felül 210 millió pesó (mintegy 19 millió forintos) pénzbüntetést szabtak ki.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a főpolgármester hivatali ideje alatt egy több mint hatmilliárd pesó (körülbelül 545 millió forint) értékű "jutalékrendszer" elosztását igazgatta 2009-ben a mentőszolgálatok munkájának elvégzésére vonatkozó, mintegy 6,2 milliárd forint értékű megbízás odaítélésekor.
A baloldali Alternatív Demokratikus Pólus tömörülés színeiben politizáló Moreno Rojast 2007-ben választották meg Bogota élére. 2011 májusában felfüggesztették posztján, majd előzetesen őrizetben tartották, mert a hatóságok mulasztásokat találtak a közmunkákat érintő szerződések kezelésénél.
A korábbi polgármester ellen egy másik eljárás is indult korrupció miatt: a hatóságok szabálytalanságokat találtak a Transmilenio nevű, helyi közösségi közlekedési rendszer megépítésére vonatkozó megbízás körül, és azzal vádolják Moreno Rojast, hogy ezzel közel 200 millió pesós kárt okozott a kolumbiai államnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


