Megoldotta
Lekéste az óceánjárót: utánaúszott Madeira szigeténél
Halászok mentették ki az Atlanti-óceán vízéből azt a 65 éves brit nőt, aki Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni a kikötőből kifutott óceánjárót, amelynek fedélzetén feltételezése szerint a férje tartózkodott.
2016.03.29 07:40ma.huSusan Brown a portugál tengerészeti rendőrségnek elmondta, hogy férjével szombaton úgy döntöttek, félbeszakítják körutazásukat a Madeira portugál sziget fővárosában, Funchalban tartózkodó Marco Polo nevű óceánjárón és hazarepülnek - írja az atv.hu.
A nő azonban egy vita nyomán szem elől tévesztette férjét a funchali repülőtéren és kétségbeesett volt. Azt hitte, hogy férje visszatért az óceánjáróra, ezért megpróbálta úszva utolérni a kikötőből éppen kifutott hajót - számolt be a történtekről Felix Marques kikötőparancsnok.
Négy órát hánykolódott az óceán vízében, amikor egy helyi halászhajó észrevette őt és fedélzetére vette. A tengervíz 18 Celsius-fokos volt. A nőt kihűléssel szállították kórházba, ahol később átvitték a pszichiátriai osztályra - tette hozzá a kapitány.
A rendőrség közölte, hogy az asszony férje nem volt a hajón, hazarepült Bristolba.
65-year-old tourist rescued "trying to swim to cruise ship" in Portugal's Madeira Islands https://t.co/tfHsepClm1 pic.twitter.com/zLdFIpAPcC
— CBS News (@CBSNews) 2016. március 29.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06