Illegális bevándorlás
Németországban tanulásra és munkára kötelezhetik a menekülteket
A "röghöz kötés" célja a sűrűn lakott térségek "gettósodásának" elkerülése, vagyis annak megakadályozása, hogy nemzetiségi zárványok alakuljanak ki a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben.
2016.03.27 19:29MTINémetországban csak a német nyelv elsajátítására és a munkára hajlandó menekültek kaphatnának határozatlan idejű tartózkodási engedélyt a szövetségi belügyminisztérium új elképzelése szerint.
A tárca a munkaügyi minisztériummal együtt legkésőbb májusban a kormány elé terjeszt egy törvényjavaslatot a menekültek társadalmi integrációjáról, amelynek az az alapelve, hogy csak a beilleszkedésre törekvő menekültek maradhatnak tartósan az országban - mondta Thomas de Maiziere belügyminiszter az ARD országos közszolgálati televíziónak.
A miniszter a hétvégén sugárzott interjúban kiemelte, hogy aki nem fogadja el a felajánlott munkát, vagy nem hajlandó megtanulni németül, elesik a letelepedés lehetőségétől, amely a jelenlegi szabályozás szerint három évi tartózkodás után szinte automatikusan jár.
A két tárca terve szerint a menekülteket lakhelyváltoztatási tilalom alá is vonják majd. A javasolt szabály értelmében a menekültek nem költözhetnek el kijelölt lakhelyükről, amíg nem tudják eltartani magukat.
A "röghöz kötés" célja a sűrűn lakott térségek "gettósodásának" elkerülése, vagyis annak megakadályozása, hogy nemzetiségi zárványok alakuljanak ki a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben - mondta Thomas de Maiziere.
A jobboldali CDU politikusa hangsúlyozta: az Európai Unió Bírósága a közelmúltban egy ítéletben kimondta, hogy a lakhelykorlátozás összefér az uniós menekültügyi szabályokkal.
A mostani szabályozás radikális szigorítását jelentő javaslatot a CDU-val kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) több politikusa a támogatásáról biztosította, az országos szakszervezeti szövetség (DGB) viszont bírálta. Álláspontja szerint a beilleszkedést nem erőltetni kellene újabb szankciókkal, hanem inkább ösztönözni a menekültek igényeire szabott nyelvtanulási és képzési, átképzési programokkal és az integrációért a legtöbbet dolgozó intézmények, az önkormányzatok pénzügyi támogatásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


