Terrorizmus
Törökország szerint új stratégiára van szükség az Iszlám Állam ellen
A muzulmán országoknak és a nyugati világnak együtt kell működnie az IÁ elpusztítása érdekében, ugyanakkor sürgősen szükség van egy új politika kidolgozására is.
2016.03.26 16:52MTIA jelenlegi stratégia, amely elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni légicsapásokra összpontosított, nem tudta megállítani az IÁ eszméinek terjedését - írta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő a Daily Sabah című angol nyelvű kormánypárti török napilap szombati számában.
Kifejtette: a muzulmán országoknak és a nyugati világnak együtt kell működnie az IÁ elpusztítása érdekében, ugyanakkor sürgősen szükség van egy új politika kidolgozására is. Az elhúzódó szíriai polgárháború csak táplálja a terrorszervezetet, minél tovább tart a konfliktus, annál inkább nő az IÁ ereje - olvasható a cikkben.
Kalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben a titkosszolgálati információk megosztása lesz az egyik kulcs a tervezett terrorakciók megelőzéséhez.
Törökországban legutóbb február közepén merült fel, hogy az IÁ ellen kizárólag légicsapásokkal nem lehet végső sikert elérni.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai fórumon azt nyilatkozta, hogy Törökország, Szaúd-Arábia és néhány európai szövetségese szükségesnek tartja a szárazföldi katonai akciót Szíriában. Hangsúlyozta: ám ezt egymagában elvárni Törökországtól se nem helyes, se nem reális. Ha ilyen lépésre kerülne sor, akkor azt közösen kell végrehajtani, akár csak a légitámadásokat - tette hozzá a külügyminiszter.
Cavusoglu ugyanakkor arról számolt be, hogy az Egyesült Államok vezette terrorizmus-ellenes koalíció nem jutott megegyezésre a javaslattal kapcsolatban, valamint a beavatkozás részletes stratégiájáról sem folytattak komoly vitát.
Ismet Yilmaz török védelmi miniszter azonban tagadta, hogy Ankara egyáltalán tervezett volna ilyet. Mint fogalmazott: "fel sem merült", hogy Törökország szárazföldi erőket vezényeljen a szomszédos országba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06