Emberi jogok
Indianában tilos lesz az abortusz azoknak is, akiknek gyermeke fogyatékossággal születik
A törvény megtiltja a nőknek, hogy "diszkriminálják a meg nem születetteket".
2016.03.26 08:00MTIAz indianai kormányzó pénteken aláírta azt a törvényt, amely megtiltja az abortuszt abban az esetben is, amikor a születendő gyermek súlyos fogyatékossággal születik.
Mike Pence republikánus kormányzó "átfogó életvédelmi intézkedésnek" nevezte a törvényt. "Kormányzóként a legértékesebb pillanataim azok, amelyeket fogyatékkal, köztük is Down-kórral élő gyermekeket nevelő családokkal töltöttem" - fogalmazott közleményében a kormányzó.
A Jog az Élethez nevű konzervatív csoport közleményben üdvözölte a kormányzói aláírást és Pence érvelését, s úgy fogalmazott: a törvény megtiltja a nőknek, hogy "diszkriminálják a meg nem születetteket". Mike Fichter a szervezet elnöke közleményében hangsúlyozta: "örömmel tölt el bennünket, hogy államunk értékeli az életet, függetlenül a lehetséges fogyatékosságtól, nemtől, vagy bőrszíntől".
Indiana eddig is azon szövetségi államok közé tartozott, ahol a legszigorúbbak voltak az abortuszt tiltó törvények. Szigorúbb törvénykezés csak Észak-Dakotában van, ahol - az Egyesült Államokban elsőként - 2013-ban - hoztak törvényt arról, hogy abban az esetben is tilos az abortusz, ha a születendő gyermek genetikai rendellenességei orvosilag bizonyítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


