Táncba vitték
Obama nem tudott nemet mondani a rámenős táncosnőnek
Az amerikai elnök próbálta visszautasítani a felkérést, de végül mégis tangóznia kellett.
2016.03.24 13:47MTIWatch: Barack Obama tangos at the State Dinner in Argentina.
Közzétette: POLITICO - 2016. március 23.
Táncba vitte az argentínai látogatáson tartózkodó amerikai elnököt és feleségét a tiszteletükre adott vacsorán szerda este a vendégeket szórakoztatni hivatott tangózó pár.
Mindenki meglepődött, amikor a táncosnő váratlanul odalejtett az amerikai elnökhöz, és felkérte. Obama gesztusaival többször jelezte, hogy kihagyná ezt a lehetőséget, de a hölgy nagyon rámenős volt, és végül sikerrel járt. Ezzel egy időben a mesterpáros férfi tagja felkérte a first ladyt.
A La Nación című argentin lapnak sikerült megszólaltatnia a táncosnőt, aki elmesélte, hogy az amerikai elnök azzal akarta elhárítani a felkérését, hogy nem tud tangózni, mire ő mondta neki, hogy csak követnie kell a mozgásban. Obama erre beadta a derekát, és mint kiderült, hogy nagyon jól táncol.
Barack Obama kedd éjjel kezdődött argentínai látogatása csütörtökön ér éget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06