19 áldozat
Bányaomlás történt Észak-Kínában, sokan meghaltak
A szerda késő esti baleset idején 129-en dolgoztak a föld alatt, 110-en megmenekültek.
2016.03.24 13:42MTIBányaomlás következtében 19 szénbányász meghalt az észak-kínai Sanhszi tartományban - jelentette az állami média a bánya tulajdonosára hivatkozva csütörtökön.
A szerda késő esti baleset idején 129-en dolgoztak a föld alatt, 110-en megmenekültek. A holttestek utáni kutatás a Shanxi Datong szénbányászati csoport Anping nevű bányájában még folyik, a baleset okának kiderítésére vizsgálatot indítottak.
Kínában az utóbbi években ezerszámra csökkentették a szénbányák számát és megszigorították a munkabiztonsági előírásokat, aminek következtében a balesetek száma is évről évre csökkent. Tavaly a halálos áldozatok száma ezer alatt volt.
Korábbi jelentések szerint az idei évtől kezdve már nem adnak ki új bányák működtetésére engedélyt. Az év során 1000 korszerűtlen szénbánya bezárását tervezik, amelyek együttes kapacitása eléri a 60 millió tonnát.
Az ország energiaszükségletének 64,4 százalékát biztosító ágazat arányát 2016 végére 62,6 százalékra kívánják mérsékelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


