Terror
Elképesztő üzenet az illegális bevándorlóktól
A Szíriából és Irakból érkező menedékkérők azt állítják: ugyanilyen terroristák elől menekültek el ők is hazájukból, mint akik kedden a belga fővárosban robbantottak, hiszen az ő otthonaikat már lerombolták.
2016.03.22 23:53ma.huA menekültek együttérzésüket és részvétüket fejezték ki a brüsszeli terrortámadások miatt és azt szeretnék, ha belgák tudnák, hogy mellettük állnak.
"Mélységesen sajnálom ami Brüsszelben történt, és itt mindenki nagyon sajnálja" - mondja ez a férfi a videóban. "Mi mind ugyanazért vagyunk itt, ugyanazért hagytuk el otthonainkkal, és ez az Iszlám állam és az öngyilkos merénylői." A férfi leszögezte, hogy nem azért jöttek ide, hogy bármit is felrobbantsanak.
A nyilatkozó nő szerint igazságtalanul vádolják és bántják őket, ők ugyanilyen terroristák elől menekültek el hazájukból, akik kedden a belga fővárosban robbantottak, azok az ő otthonaikat is lerombolták.
A menekültek is aggódnak Európáért, és azért, ahogyan a terrorizmus hat az ő jövőbeli új hazájukra (Európára).
A fiatal nő szerint ami kedden Belgiumban történt, az nagyon rossz fényt vet a menedékkérőkre.
Refugees Offer Sympathy To Victims Of Brussels Terror AttacksRefugees are standing in solidarity with the people of Brussels
Közzétette: NowThis - 2016. március 22.
Így menekülnek ők is a bombák elől
What about when France bombed Syrian children? Media show selective sympathy #Brusselshttps://t.co/PYJVB2HJHZ
- Amir Hali ㋡ Ⓜ (@Amir_Hali) 2016. március 22.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


