Illegális bevándorlás
Istállóban nyomorognak, kompokon vesztegelnek migránsok Görögországban
A következő 24 órában csaknem tízezer újabb illegális bevándorló érkezhet a görög szárazföldre, miután megkezdték a görög szigetek kiürítését. Velük együtt már több tízezer migráns vesztegel Görögországban.
2016.03.20 12:33ma.huA görög szigetek eddig tele voltak migránsokkal. Miután azonban éjfélkor életbe lépett az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás – miszerint vissza kell fordítani azokat a migránsokat, akik éjfél után érkeznek a görög szigetekre – a görög hatóságok elkezdték a szigetek kiürítését. Ezzel választották külön azokat, akik éjfél előtt jöttek azoktól, akik éjfél után - írja a hirado.hu.
screenshot
Leszbosz és Híosz szigetekről vasárnapra virradó éjszaka több száz bevándorló érkezett a pireuszi kikötőbe, napközben pedig további több ezres tömeget várnak a görög szárazföldre.
A következő 24 órában akár 10 ezer illegális bevándorlót szállíthatnak a görög szárazföldre.
Már beszálltak, mégsem indul a hajó
Leszbosz szigeténél még az este befejeződött a beszállás a háromezer fő befogadására alkalmas kompra, amely az egyik legnagyobb hajó Görögországban, de úgy tudni, még mindig nem indították útnak a szigetről. A migránsok így már több mint 12 órája vesztegelnek rajta.
Közben tudósítók arra figyelmeztetnek: az észak-görögországi befogadóközpontok már jelenleg sem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani a migránsok számára. Szakértők szerint kérdéses, hogy a görög hatóságok hogyan tudják majd ellátni az újabb tömeget.
Istállóban vannak a sátrak
Nyissátok meg a határokat! Ezzel a táblával tüntettek reggel a sínekre fekve a migránsok Idomeninél. Több ezren várakoznak továbbra is a görög-macedón határnál.
A vasútállomáshoz közeli istálló szintén tele van sátrakkal. Korábban itt azokat azokat az állatokat tartották, amelyeket vonatokkal szállítottak tovább észak felé.
Közben továbbra is sokan embercsempészek segítségével próbálnak átkelni a tengeren. Voltak olyanok, akiknek vasárnap is sikerült eljutniuk Görögországig. Az egyik túlzsúfolt hajón, amely Leszboszra futott be, ketten meghaltak.
Aggódnak az olaszok
A balkáni útvonal lezárása miatt Olaszország a következő hónapokban kétszázezer migráns érkezésére számít a líbiai partoktól.
A kerítésépítések miatt már az elmúlt napokban is megnőtt a Földközi-tengeren érkezők száma és ismét egyre több köztük a szír származású menedékkérő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


