Amerikai előválasztás
Összecsaptak Trump hívei és ellenzői
A protestálók összeverekedtek - csakúgy egyébként, mint pénteken este Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben -, és a rendőrség választotta szét őket. Öt Trump-ellenes tüntetőt őrizetbe vettek.
2016.03.20 09:37MTIEzúttal az arizonai Phoenix városának közelében csaptak össze Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns hívei és ellenzői, miután az ellene protestálók parkoló autókhoz láncolták magukat, elzárva a milliárdos üzletember kampánygyűlésének helyszíne, Fountain Hills városka felé vezető utakat.
A protestálók összeverekedtek - csakúgy egyébként, mint pénteken este Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben -, és a rendőrség választotta szét őket. Öt Trump-ellenes tüntetőt őrizetbe vettek.
Az elnökjelöltségre vágyó üzletember Jan Brewer volt arizonai kormányzóval és Maricopa megye idegenellenes politikájáról elhíresült seriffjével, John Arpaióval jelent meg a nagygyűlésen. Korábbi beszédeiből már ismert témákkal kampányolt, azzal például, hogy visszatelepítené külföldről a kiszervezett munkahelyeket, különadót vetne ki a Mexikóból érkező portékákra, "körmére nézne" Kínának (annak az országnak, amelynek az Egyesült Államok nagy mértékben eladósodott). Ezen kívül hevesen bírálta az illegális bevándorlást szerinte lehetővé tevő Obama elnököt.
Arpaio seriff amerikai televízióknak nyilatkozva azt fejtegette: "Mindent megteszünk, hogy ebben az országban továbbra is mindenki szabadon elmondhassa a véleményét. Donald Trumpnak is joga van beszélni, az embereknek pedig joguk van idejönni és meghallgatni őt". Arpaio szerint akinek ez nem tetszik, annak joga van a "nemtetszéshez".
Trump később - még szombat este - már a szintén arizonai Tucsonban kampányolt, s ott is tüntetők fogadták, akik "Elég a gyűlölködésből!", "Trump rasszista" feliratú táblákkal jelentek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


