Fogadóiroda
Jobbik: elítélték délvidéki irodája miatt Szávay Istvánt Szerbiában
A bíróság szerint pártpolitikai tevékenységet folytat, amivel megsérti a politikai pártokról szóló szerbiai törvényt.
2016.03.20 02:30MTIElítélte és 10 000 dinár (mintegy 27 000 forint) büntetést szabott ki Szávay Istvánra, a Jobbik országgyűlési képviselőjére a Zentai Szabálysértési Bíróság délvidéki irodája miatt. Ezt maga az ellenzéki politikus tudatta szombaton az MTI-vel.
A Jobbik alelnöke ismertette: a bíróság szerint pártpolitikai tevékenységet folytat, amivel megsérti a politikai pártokról szóló szerbiai törvényt.
"Továbbra is fenntartom, hogy képviselői fogadóirodát működtetek, a Magyar Országgyűlés tagjaként egy össznemzeti parlament képviselője vagyok, amelyet szavazataikkal a külhoni magyarok is legitimáltak, így tehát 2014 után már nemcsak erkölcsi, hanem jogi kötelességem is, hogy munkámat az elszakított területeink magyarságának érdekében is végezzem" - közölte Szávay István.
Jelezte: irodáját nem zárja be, a büntetést nem fizeti ki, az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, és ha szükséges, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


